A Gendlin-féle fókuszolás egy szomato-pszichoterápiás módszer, mely a személyközpontú irányzat talaján alakult ki. Kialakulásához azok a kutatások vezettek, melyek azt vizsgálták, hogy mi segíti elő a terápiás változást. Ennek során azt találták, hogy meghatározó az, ahogyan a kliens a saját élményeihez viszonyul.

Egy fókuszolás-orientált ülésen ezért nem csak beszélgetünk és gondolkodunk arról, ami aktuálisan foglalkoztat bennünket, hanem közvetlenül kapcsolódni próbálunk a megéléseinkhez. Időnként megállunk, és tudatosan befelé fordítjuk a figyelmünket: hogy is vagyok mindazzal, amit most elmondtam? Például valaki pontosan értheti, hogy a főnökével kapcsolatos nehézsége összefügg a korábbi tekintélyszemélyekhez fűződő viszonyával, de ez a felismerés önmagában még nem hoz valódi változást. Amikor azonban megáll és figyelmet fordít arra, hogyan éli meg ezt a helyzetet, észreveheti például a mellkasában jelentkező szorítást. Ha mellette marad egy ideig, megérezheti, hogy ehhez valamiféle visszautasítottság kapcsolódik. Ez az érzés ismerős lehet neki, eszébe juthat egy gyerekkori emlék, amikor hasonlóan érezte magát, mert nem hallgatták meg, és azt gondolta, nem számít a véleménye. Ahogy próbálja megfogalmazni, mit is érez pontosan, egyszer csak beugrik: „Hiába próbálom elmondani, úgysem hallanak meg.” Ez a mondat valahogy pontosan illik az élményéhez, és ahogy kimondja, a mellkasában érzett szorítás is enyhül.

A fókuszolásban átélt érzetnek (felt sense) nevezzük azt, ahogyan egy adott helyzetet a maga egészében érzékelünk. Az átélt érzettel való munka elmozdulást hozhat egy korábbi elakadás kapcsán, hisz belső tapasztalataink sokszor többet hordoznak annál, mint amit az adott pillanatban szavakkal kifejezni tudnánk. A fókuszolás egy szelíd és megengedő módja annak, hogy kapcsolódjunk belső világunkhoz, és együttérzőbb módon forduljunk önmagunk és ezáltal mások felé.